Gondoltam belépek, és mesélek, mert rég tettem, és most késztetésem van rá. Egész kellemes időszakon vagyok túl. Voltam K.-nál, volt néhány igazán jó beszélgetésünk is, fényképeket készítettem a papgályáról Buburól, ettünk, és horrort néztünk. Volt egypár igazán szuper telefonbeszélgetésünk, ennek örültem. Továbbra is sok minden miatt ideges vagyok, mint nyelvizsga, tételek, érettségi, meg még egy rakás dolog, de ez nem újdonság, és azt hiszem alapvetően jól vagyok.
De amiről most írni akartam, az nem is ez. Általában szeretem követni a világ eseményeit, szimpla műveltségi kérdésnek tartom, hogy az ember valamennyire legyen képben a világ dolgaiban, hogy ne nézzen bártyún, ha valaki mindennapi kérdésekre utal egy beszélgetésben. Leginkább az este 11-es híreket kedvelem, olyankor nálunk már viszonylag nyugalom van, és miközben ágyazok, csomagolok, zenét hallgatok vagy olvasok, általában bekapcsólodom a hírekbe. Szeretem az előtte menő beszélgetős műsorokat mindkét csatornán, és ez egy idő óta hozzátartozik az "esti rituálémhoz." Természetesen hallottam én is a Japánban történt dolgokról, hiszen érthető módon mostanában minden létező csatornából ez folyik. Hallottam egy magyar, Japánban tanuló diáklány nyilatkozatát, meg még ezer más információt. (Néhány félévet külföldi fősulira járni nagyon ász lehet, de erről majd máskor.) Az a szomorú igazság, hogy mindezidáig a hallottak nem nagyon értintettek meg. Nem vagyok persze kőszívű, sajnáltam mindenkit aki ott él. Borzalmas érzés lehet, hogy amit egy életen át építettél, a házad, a vállalkozásod, bármid, egészen egyszerűen eltűnik a föld színéről. Mindazonáltal, eddig úgy éreztem, hogy nem lehet teljesen átérezni egy ilyen horderejű dolgot, ha nem vagy ott, és nem éled át.
Pedig ha közvetve is, de személyes storyt is hallottam erről az egészről. Egy barátnőm AFS-sel ment volna Japánba egy évre, és most ez az egész, ami szintén nagyon hosszú távú sok fáradtsággal járó dolog most erősen veszélyben forog. Viszont ami nálam feltette az i-re a pontot az ez a kép volt: http://minifun.blog.hu/2011/03/16/ijedt_panda_a_japan_foldrenges_utan?utm_source=bloghu_megosztas&utm_medium=twitter&utm_campaign=blhshare
Az az igazság, hogy imádom az állatokat. Szeretem az embereket is, nincs velük semmi bajom. Szinte bármit megtennék a barátaimért, a szerelmemért, meg a családomért, éppúgy mint bárki más. Ám bár lehet, hogy ez közheynek számít már, de nekem az a véleményem, hogy mi emberek nagyon sok mindent rosszul csinálunk. Én sem vagyok különb, rengeteg hibám van, de én most itt valami "egyetemesről" beszélek. Nekem ne mondja senki, hogy a cunami, és minden katasztrófa, együtt, hirtelen, tök véletlenül, és ok nélkül csapott le. Megjegyezném, hogy nem vagyok ateista, de itt most nem valami isteni igazságszolgáltatás ugrott be nekem. Csak annyi, hogy olyan szinten kiszipolyozunk magunk körül mindent, hogy azt a természet már igen nehezen tűri, és ebből következnek az ilyen kataszrófák. Mint mondtam sajnálom az embereket is, de íme számomra a lényeg:
Szerencsétlen állatok! NEM ők rongálják a környezetet. Nem ők eregetnek gázt és minden ártót a levegőbe. Nem ők eregetnek olajat a tengerbe és nem ők pusztítják az esőerdőt. Mostanában mint már biztosan említettem, rengeteget angolozom és a readingekben nem mindennapi témákat vetnek fel. Az egyikben arról volt szerencsém olvasni, hogy egy mérnök felvetette, hogy ökoházakat kellene építenünk, mivel JELENLEG TÍZ PERCENKÉNT TÖBB MILLIÓ HEKTÁRNYI NÖVÉNYTERÜLETET, ÉS TÖBB SZÁZ ÁLLAT FAJTÁT PUSZTÍTUNK EL! Ehhez a magam részéről csak gratulálni tudok. és szerencsétlen áldozatnak érzem az állatokat és a növényeket.
Tehát, a lényeg, amit közölni akartam, arra az esetre, ha valaki idetéved, és van türelme végigolvasni ezt:rengeteg híradást hallottam, több ezer ember haláláról Japánban. Egy szerencsétlen rémült pandára meg egyetlen kép jut, mint szenzáció egy közösségi oldalon. Szóval a kérdés: RÁJUK ki gondol? Velük ki foglalkozik? *
*(Amennyiben valaki állatvédő szervezetet tervezi Japán állataiért, máris talált magának egy aktivistát. Lelkes aktivistát.)
