Biztos dobtatok már le pénzérmét az asztalra, hogy nézzétek, milyen gyorsan és mennyi ideig pörög, mielőtt megállna. Kicsit már megint elvont hangulatban vagyok, úgy érzem az életem is ilyen érme, amely csak pörög és pörög. Azon töprengek, vajon mikor áll meg, és mi állítja majd meg? Nem tudom, de remélem, mielőtt megáll, sok mindent látok, hallok, tapasztalok, írok majd meg. Nem tudom, talán azért van ilyen hangulatom, mert rendkívül nehéz heten volt. Ez idő alatt sok mindentől féltem, és így szombat este visszatekintve, azt kell mondanom, minden jól alakult. Azonban úgyanennyi esélyem volt arra, hogy pofára essek. Persze, ha más ilyesmit mond nekem, mindig azt mondom: "de az a lényeg, hogy minden jól alakult", és valóban az a lényeg, csak elgondolkodtató. Félek. Félek, hogy március - áprilisban mi lesz a nyelvvizsgával, félek az érettségiktől. Félek. Félek a világtól és ez nem valami teátrális, hatásvadász kamasz beszámoló. Rengeteg mindenben bizonytalan vagyok, amiben eddig biztos voltam, és ez zavaró. Néha aztán megunom saját magamat. Elvégre fiatal vagyok, és nem sírhatom végig az életemet. Néha fejjel megyek a falnak, és furcsa módon talán azok a dolgok alakulnak a legjobban amelyeket ilyen elhatározásból csinálok. Néha szarul esik, ha valaki vagy még inkább valakik azt mondják: ugyan mi baja lehet az életben? Mikor pedig úgy éreztem, hogy ezek az emberek ismernek. Azután pedig elfelejtem a saját (talán jogos.) sérelmem, és boldog vagyok egy pár mondatos beszélgetéstől is, pedig régen órák voltak. Máskor máshoz futok a fájdalmammal, s az belém rúg, és én úgyanúgy szeretem, pedig nálam büszkébbet nehezen találsz. Máskor rácsodálkozom arra az öt hat emberre, akinek pedig nem szentelek annyi figyelmet, mint annak, akinek pár mondatának is örülök - pedig az az öt hat ember folyamatosan szeret. Megint máskor arcon csap a szél, és én dühös vagyok, mégis szeretnék szárnyakat.
Bonyolult ügy ez, mi? Dehát nem ilyenek a hétköznapjaink? És így szépek!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése