Érdekes. Egyszer azt hallottam valahol "élni csak úgy érdemes, ha van valami jó dolog amit várhatunk." És milyen igaz. Ezt a három napot én már nagyon régen vártam. A tegnapot a tegnap előttit, és a mát. Mert nincs annál klasszabb, mint mikor annyi időt töltesz azzal aki a legfontosabb neked, amennyi napkeltétől napnyugtáig belefér. S ez az idő annak rendje és módja szerint remek volt, csak sajnos nagyon hamar elrepült. Igaz, arra kell gondolni, hogy bármilyen sebesen siklanak is az évek, ezzel egyre és egyre közelebb kerülünk ahhoz a jóhoz, amit a jövő rejt.
Ma amúgy volt könyv osztás is. Kicsit hamar értünk oda, így a társaságnak csak azt a részét találtam ott, akiket kevésbé részesítek előnyben... A barátaim kb. akkor értek oda, mikor magunk már otthon tartózkodtunk, de sebaj. Majd megtartjuk a nagy viszont látást jövő kedden. Úr isten, milyen közel van! Kicsit rémisztő, de ha jobban belegondolok, vannak akik már hiányoznak. Dia, Tit, Réka, Kölf... szóval jó lesz. Remélem. Ilyenkor mindig félek kicsit. Hogy talán megváltoztam, vagy ők, és akkor már nem lesz ugyanolyan. Minden évben kicsit idegesen lépem át azt a bizonyos küszöböt... De mindez idáig idegességem csak addig tartott, amíg megláttam valamelyiküket... Valaki mindig elmosolyodott, az én idegességem pedig tovaszállt. Biztos most is így lesz. Számomra ez volt a nyár utolsó napja, és a kötelezettségek évének első órája. Kicsit túl komolyan hangzik, de most csak az érzéseimet írom le.
De minden búcsúzásban ott van az újra kezdés esélye, és ez mind személyes, mind általános értelemben megnyugtat...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése