pledge....

Noshát. Már régóta teveztem ezt a bejegyzést. Tudnillik brutális év vár rám. Az elkövetkezendő két évben feltehetőleg úgy kell hajtanom, mint az állat, hogy elérjem, amit elterveztem. Ez tulajdonképpen nem is baj, mert így legalább kipróbélhatom, hogy mire is vagyok képes úgy Isten igazában. Ezért úgy gondoltam, hogy írásba foglalom hogy az elkövetkezendő időben minden feladatomat nagyon komolyan fogom venni, és a legjobb tudásom szerint fogok megoldani mindent. Tudjátok: hátha hatásos lesz.

Aztán tegnap este történt valami. Nem részletezném, hogy pontosan mi. Ahogy észrevettétek, ez a blog inkább a személyes írási szenvedélyem, és a különböző dolgokról alkotott véleményemnek az áldozata, nem pedig a személyes dolgokéi. Szóval, történt valami aminek kapcsán még jobban tudatosult bennem valami. Azok az emberek akiket szeretsz benned élnek. Mind egyformán fontosak, csak más kategóriában: testvér, szülő, nagybácsi, nagyszülő, keresztszülő, sógor, és a két legnehezebb kategória... barát és szerelem. Mindet egyformán szereted, mindet megérted, egyiknek sem akarsz rosszat, és senkit nem akarsz elveszíteni.

*
"Szeress, reszkess, keress új reményt,
Fújj el, hallgass, lásd meg újra a fényt.
Veszíts, válassz minden út egy helyre visz,
Vakulj, égj el, valaki csak benned hisz"

Nem tudsz választani, és nem is akarsz. Ez igen érdekes lelki állapotot eredményez. Senkit nem akarsz megváltoztatni. Ugyanakkor nem akarod senki bocsánatát, mert mindkettőnek igaza van, és mindkettő téved. Vagy lehet, hogy te tévedsz? Egyáltalán ki vagy te, hogy bármiről is ítélkezz? Nem. Nem ítélkezem, nincs jogom hozzá, se kedvem, se energiám, se semmim. Csak abban reménykedem, hogy akiknek tudniuk kell, azok tudják, hogy szeretem őket, és abban, hogy az a nagyobb író, aki az élet könyvébe ír, majd segít, hogy minden rendeződjön.


"Hinnem kell a jóban,
Mert csábít mindig a rossz.
De házamban soha nem volt vendég
A gonosz, a gonosz, a gonosz"


Ezek után lehet, hogy jó ideig nem teszek bejegyzést, lehet, hogy soha többé. Nem vagyok az a fajta, aki a személyes szvéráját ki képes terjeszteni. Már csak azért sem, mert mint látszik az "én" magánéletem, nem csak az enyém, hanem azokéi is, akik az életem részesei, és nem fair, hogy úgy írok róluk, hogy nem tudnak róla. Tisztelem azokat, akik képesek ezzel együtt élni , de én nem. Optimista vagyok, de nem. Ha írsz, az más, abban magad is benne vagy, az jó. Akkor elérhetetlen vagy, titokzatos.. Azt szeretem. Minden esetre, az események arra késztettek, hogy a fentin kívül tegyek még egy fogadalmat. A jövőben próbálok olyan méltó lenni a hozzátartozóim szeretetére, amennyire csak képes vagyok. Mert a legfontosabb dolgok úgy gurulhatnak el, ha nem figyelsz mint üveggyöngy a magas fűszálak között...

"Gyűrött a tegnapi ágy,
Szárazon ég a torok,
Gyöngyként gurulnak szét a verssorok..."


Most nézem csak, hogy milyen komoly és szomorkás írást sikerült összehoznom. Pedig nem ilyet akartam. Az élet szép, és bármi történik is, meg kell találni benne a szépséget, és a vidámságot.=)

(*Az idézetek Ákos: Elmondatott - című számából valók.)