Be kell valjam, hogy az utolsó két napom nagyon jóra sikerült. Egyrészt volt itt kicsim, ami hétköznap ritkaság, és ez igazán nagyon feldobott. Ma pedig ügyeltes voltam, magyarul gyakorlatilag egész nap nem csináltam semmit, leszámítva a holnapi házit, ami azt eredményezte, hogy most is csomó szabadidőm van:) Amellett volt egy nagyon jó beszélgetésem... Két számomra kedves emberrel. Az egyikük K. a (ő lány. ez a beszélgetés megértéséhez fontos.) a másikuk B. ( ő fiú, ez pláne fontos.) Beszélgetünk erről arról, házasságról, hogy az egyik magister képtelen férjet találni magának, meg ilyesmi.. Erre B. megszólal "Ha én férfi lennék, tuti nem venném el azért..." Nézek rá ilyen nagy szemekkel, hogy miért? Tán nem vagy férfi? Ó, basszus:D Ezt látni kellett volna, ezt nem lehet előadni:D Igaz, ő úgy értette, hogy ha az illető hölgyel egykorú férfi lenne, de ebből már sehogy nem mászott ki:) A másik meg... Oké, beszélgetünk tovább semmi. B. kérdezi K.tól: És hol jártok bioszban? (Két külön tanárunk van.) Erre K. "Ó, tudod, ott a 23-mas teremben a másodikon" Nabazdmeg:D Ez olyan aranyos volt. Ő úgy értelmezte, hogy HOL vagyunk bioszon nem úgy értette, ahogy a kérdés eredetileg szólt, hogy HOL járunk az anyagban:D Nagyon szeretem a barátaimat(L)
Aztán szörfözgettem a neten. És rátaláltam az egyik kedvenc oldalamon erre a bejegyzésre: http://weirdo.blog.hu/
És gondolkodtam ezen az egész állás dolgon... Valahogy bármilyen klisésen hangzik is ez, de baj van ezzel a rendszerrel. Miért olyan fontos a pénz? Mármint miért alakult ki úgy ez a világ, hogy nem értékeljük az embereket, és miért nem fizetjük ki őket jobban? És miért nem csinálhatjuk azt amit szeretünk? De hogy jobban megértsétek ezeket a kérdéseket.. A minap olvastam egy könyvet.. A néhol felvillanó humoron és kedves storyn kívül nem sokat ér, de.. van benne egy párbeszéd.. Két ellentétes karier felfogású ember folytatja egy harmadikról. A harmadik egy sport újság író, ezt csak az értelem kedvéért írom le. Kiemelem pirossal azt a részt, ahogy magam is gondolkodom.
"-Nem is tudtam, hogy Londoban állást ajánlottak neki.
-Többször is, de mindet elutasította.
-Miért?
-Azt mondja, azért, mert szereti, hogy nálunk még szenvedély övezi a sportokat, és hogy a kelta foci meg a hurling még mindig amatőr sport, nem rontja meg a fizetés és a szponzorok alkui. És ebben van igazsága. Az a szenvedély, ami nálunk körülveszi a sportot másut nincs.
-A karrierje szempontjából nem lenne jobb, ha elmenne? - kérdeztem.
-Az attól függ, ki mire vágyik. Itt elismerik a tehetségét, jön megy kedve szerint, és nincs gondja ha interjút akar készíteni. Londoban biztosan sorba kell állni a nagy sztároknál.. (...) Itt viszont ő a nagy hal egy kicsi tóban. Azt hiszem ez jobb pozicíó mint egynek lenni odaát a sok közül.
-De nem volna számára nagy eredmény, ha Londoban futna be?
-Miért?
-Mert az nehezebb, és nagyobb a verseny. - mondtam.
-Itt is van elég verseny. Miért nehezítse az életét, ha jó körülmények közt él, azt csinálja, amit szeret, és el is ismerik érte?
Ebben volt valami. Miért is tartottam olyan nagyra a külföldön elért sikereket? És pontosan mi is a bajom a hazai sikerekkel? Miért kell máshol hajszolni valamit, ami gyakorlatilag az ember ölébe hullott?"
(A földre szállt nagynéni
Mit szóltok az idézethez? Nekem tetszik. Persze nagyon jól tudom, hogy ezek a tényezők (jó körülmények, megálmodott munka, és elismerés.) együtt nagyon ritkák, de akkor is. Miért ritkák? Én nem akarok elszakadni a hazámtól, és (ha a bejegyzésből eddig nem tűnt volna fel.) szorult belém némi ambició is. De nagy családban nőttem fel, és szeretnék gyerekeket. Nincs jobb cirkusz, mint ezernyi nyüzsgő tünemény. Hogy tudom ezt összeegyeztetni? Tudom, hogy az ország aránytalanul rosszabb anyagi körülmények között van, mint a térségben bármelyik másik. Mégis szeretném, ha éppen úgy lehetőségem lenne azt csinálni amit szeretnék, hogy kiéljem a kreatívitásom, és ha lehet időközönként szeretném ezt részmunkaidőben tenni majd, hogy legyen időm a kicsikre is. Hogy kiegyensúlyozott boldog családot tartsak fenn. És a fiam, ha lesz, ne hordjon fegyvert az egyetemre, se önvédelemből ne, máskora veszélyt jelentve meg pláne. Ugyanakkor, hogy legyek mindennel időben, hogy egyeztessek össze mindent, ha kb. 8 évet kell még egyetemi oktatásban részt vennem majd. Azért, hogy aztán kapjak egy diplomát, reményeim szerint olyat, ami olyan szakról tesz tanubizonyságot, amit szeretek. DE még így is meglhet, hogy a fióknak tanulok, ugye? Naugye. Hol a hiba? Erre mit lépsz? Sakk, matt. Én győztem. És veszítettem. Mitől ilyen bonyolult az élet? Vagy mi bonyolítottuk túl, és most nehéz újra visszaegyszerűsíteni? Esetleg már nem is lehet? Fasza.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése