Itt vagyok, egy ritka szar hét, és egy ritka jó nap után. Jelentem, sok kötelezettségemet elmúlasztottam, igen. És sok mindent rosszul csináltam, igen. Én is ember vagyok, igen, és igen, tudom, hogy ez nem mentség. De nem tudok ezzel mit csinálni. Akinek el kell számolnia velem, úgyis el fog, úgyanúgy mint mindenkivel, addig is sok mindent bánok. És sok mindenkit szeretek, akik talán már nem szeretnek, de én ezzel sem tudok mit tenni. És ahogy ma nekem egy nagyon okos személy mondta, a remény azért szar dolog, mert nagyon makacs. De már nem hiszek Neked felvillanó fény. Hiába a csörgő telefon, hétfőn megint minden ugyanolyan lesz. És én nem tehetem meg, hogy megállok és kesergek -e felett a félig halott vergődő test felett. Már nem használnak a szavak, én igazán próbáltam. Már ingerültséget szül csak az is. Tudjátok mit akarok? Egy normális átlagot összehozni év végére, aztán lenyelvvizsgázni. Azután eltölteni egy boldog nyarat, és nekifeszülni a következő évnek egy sikeres felvételivel. Írni valami maradandót, munkát, családot találni, és boldognak lenni. Egy kicsit olyannak lenni, mint bárki más, és egy kicsit másnak lenni, mint bárki más. Vajon olyan nagy kérések ezek? És elsősorban boldoggá akarok tenni valakit, akiről tudni akarom, hogy.. de hogy mit az marad az én titkom:) Milyen volt a valentin napotok? Minden tartás nem tartástól függetlenül, nekem csodálatos. Már sok dolog egész egyszerűen nem tud érdekelni. Alapvetően boldog vagyok. Kell ennél több?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése