Utálom a barna színt.
Najó. Értelmesen. Ma boldog napom volt, most mégis a torkomban dobog a szívem. Valami szorít, ideges vagyok, félek. Majd elmúlik, de mitől van? Nyilván mert szomorú zenét hallgatok, azt, amit tegnap találtam, de ez nem elég indok. Most még olyan "szokott"" késztetésem sincs, hogy elbújjak, hogy senki ne lásson csak ő. Talán arról van szó, hogy nyomaszt kissé a jövőm. Határozott vagyok, és tudom, hogy sikerülni fog, de mégis. Ez az egész durva, és rizikós. Nem is arról van szó, hogy tudnom kell, hogy a szak, amit találtam, jó -e, mert ba én tudom, onnantól nem érdekel senki, de mégis. Váh. Fura, nehéz ez az egész. Undorító. Az a helyzet, hogy meg kell tennem valamit, amihez nagyon nincs kedvem. Ha elmondanám miről van szó, nevetséges kicsinységnek hatna, nekem mégis nehéz. Meg kell majd tennem, mégis olyan érzésem van, mintha egyik fontosat kellene feláldoznom a másikért, és ezt nagyon nem akrnám. Hát majd meglátjuk. Remélem, minden rendben lesz..
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése