Megvolt a tegnapi nap. A szertartás gyorsan lezajlott, a nővérem bájos volt... De hogy őszinte legyek, ez engem abban a pillanatban csak másodlagosan mozgatott. Valami egészen más töltötte be a lelkem, amit a címben is láthattok. Nem vagyok az a fajta, aki szíre szóra összetörik, kecses összeomlásról most sem volt szó. Csak aggódtam. Minden fajta döntést elfogadtam volna, mert én nem járok bilincsekkel... Ám folyvást az volt az érzésem, hogy valamit elrontottam. Már a kocsiban is odafelé az volt az érzésem, mintha egy félrészeg ördög ült volna mellettem... Az étteremben aztán, a nővérem észrevette, hogy gáz van, és kihívott sétálni. Édes volt. Egy telefonhívás után már kicsit újra embernek éreztem magam, és felvettem a sokadik házigazda szerepét. A gyerekeket mellesleg imádom. Volt ott egy három és öt év közötti kisfiú, mindenhová követett, és beszélt hozzám, tünemény volt. Azt hiszem, bármilyen fellengzősen is hangzik ez, nagy része volt abban, hogy én most itt irogatok, és nagyjából rendbe tudtam rakni a mozaik kép elkallódott részeit. Most még csak a délutánt éljem túl, tudjak jól beszélgetni, és ha a fenti vezetés is úgy akarja, minden rendben lesz. Kérlek add, hogy így legyen. Kérlek!
And I may send it until the half then drunk devil onto a warmer climate.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése